Édes Éles Élet
Írta: magbarbi Dátum: February 16 2008 16:50:47
T
De sok mindent látok én,
ha behunyom két szemem.
Teljes hír
Sötét szobám közepén ülök a székemen,
De sok mindent látok én, ha behunyom két szemem.
Vörösen villogó veszedelmes vak szemek, véresen vöröslõ vaduló tekintetek.
Keményre kékülõ koszos kérges sebek, kúszva kiabáló kérlelõ emberek.
Zajtalan zizegõ zamatos zöld füvek, zord zuzmók zöldje közt zengõ zúzott üveg.
Sebesen sárguló suhogó levelek, sokakat sokkoló sebes sihederek.
Fehérre fakuló fonnyadt fájó kezek, félve füstöt fújó firkás futó terek.
Feketén füstölõ forradalmi léptek, fiatal fiúkat fojtogató férgek.
Néma szobám közepén ülök a székemen,
De sok mindent hallok én, ha kinyitom két fülem.
Halkan hömpölygõ hullámos hûs vizek, hûvösen hallgató hegyvidéki szelek.
Csendesen csöpögõ csempézett csövek, csintalan csivitelõ csupasz verebek.
Morcosan menetelõ monoton seregek, mélán mesét mormogó morcos kisgyerekek.
Doronggal döngetve dübörgõ emberek, délben dagadtan daloló délcegek.
Hangosan harsogó hatalmas fegyverek, hangjukat hiába hallató hûtlenek.
Keményen kiabáló kellemetlen lények, károgó kattogó kalapáló gépek.
Halott szobám közepén ülök a székemen,
De sok mindent érzek én, ha kitárom a szívem.
Belsõmben bujdosó bizonytalan rémek, bosszúsan berregõ baljós emlékképek.
Áldásra áhító áthidalt remények, álmos áttört árva ádáz ellenségek.
Reménytelen riadtan rajzoló roncs kezek, rég remegve ragyogó rovó tekintetek.
Takart titkot tépõ tapintatlan tények, tükröt tartó tüskés tönkretépett lélek.
Langyosan lankadó lágy lelohadt lények, lejtõn lelépkedõ lassan lövõ gépek.
Szerelmet szavaló szívhez szóló szavak, szenvedélyt szóró szikrázó szép ajkak.
Lelkem leesve lengve lent lelhetem,
Felvehetném onnan, de sajnos nem merem.
Szavam a szabadban szakadatlan szalad,
Utolérni kevés az összes gondolat.
Szemem szellem-szerelemmel szennyezett,
Kiûzhetném onnan, de sajnos nem lehet.
Hasam halkan hasal hangtalan hant alatt,
Elõásni kevés az összes akarat.