Emlékkép
Írta: Rezduleseim Dátum: October 19 2014 07:03:55
H
A szemedre emlékszem, a kacagásodra,
s arra még, milyen bőröd bársonya.
Felsejlik olykor, egy picike szoba,
Teljes hír
Emlékkép
A szemedre emlékszem, a kacagásodra,
s arra még, milyen bőröd bársonya.
Felsejlik olykor, egy picike szoba,
hol őriztelek, nagy fáradt, álmosan.
Eldőltem az ágyon, s csak vártalak,
mint árva kis koldus, bambán bámultalak.
Néztem, ahogy dolgozol, asztal fölé görnyedsz,
vágytam, hogy tudd, tőlem bármit kérhetsz,
vártam hogy szólj hozzám, tarts szünetet néha,
árva gyerekből, lettem volna céda.
Nem követelőztem, csendben szerettelek,
s ha csúnyának láttál, hát annak is örültem.
Öledbe vágytam, erős karjaidba,
szomjaztam csókodat, minden pillanatban.
Ültem ott az ágyon, időnként eldőltem,
olykor rózsaszín álomba merültem.
Csendben álmodoztam, láttalak öregnek,
éreztem kezemben, reszkető kezedet.
Végig simítottam deres halántékod,
kedvesen csókoltam gondterhelt homlokod.
Hirtelen hangos zaj. Indulunk! Ébredtem.
Álmosan, topogva, tétován lépkedtem.
Véget ért az álom, fájt az ébredés,
a szép pillanatokat elfújta a szél.
Csak az emlék maradt, s a kérdés, mi bennrekedt.
Tengernyi szeretet, hogy lehet, hogy nem kell?
(Monori Andrea 2014.10.18.)