Ella Wheeler Wilcox: Christmas Fancies
When Christmas bells are swinging above the fields of snow,
We hear sweet voices ringing from lands of long ago.
And etched on vacant places,
Are half forgotten faces
Of friends we used to cherish, and loves we used to know –
When Christmas bells are swinging above the fields of snow.
Uprising from the ocean of the present surging near,
We see, with strange emotion that is not free from fear,
That continent Elysian
Long vanished from our vision,
Youth’s lovely lost Atlantis, so mourned for and so dear,
Uprising from the ocean of the present surging near.
When gloomy gray Decembers are roused to Christmas mirth,
The dullest life remembers there once was joy on earth,
And draws from youth’s recesses
Some memory it possesses,
And, gazing through the lens of time, exaggerates its worth,
When gloomy gray December is roused to Christmas mirth.
When hanging up the holly or mistletoe, I wis
Each heart recalls some folly that lit the world with bliss.
Not all the seers and sages
With wisdom of the ages
Can give the mind such pleasure as memories of that kiss
When hanging up the holly or mistletoe, I wis.
For life was made for loving, and love alone repays,
As passing years are proving for all of Time’s sad ways.
There lies a sting in pleasure,
And fame gives shallow measure,
And wealth is but a phantom that mocks the restless days,
For life was made for loving, and only loving pays.
When Christmas bells are pelting the air with silver chimes,
And silences are melting to soft, melodious rhymes,
Let Love, the worlds beginning,
End fear and hate and sinning;
Let Love, the God Eternal, be worshipped in all climes
When Christmas bells are pelting the air with silver chimes.
Ella Wheeler Wilcox: Karácsonyi kívánságok
Mikor Karácsony hangja zeng hómezők felett,
s csendül édes harangja, a szívünk elmereng.
Ha régi jó barátod
arcát halványan látod,
a képet újra vési, hogy már el ne feledd -
mikor Karácsony hangja zeng hómezők felett.
Érzelmek tengerében hullámzunk szüntelen,
és zokogva néz szét szívünkben a félelem.
Elysium világa,
mindünknek édes álma,
Atlantis, s ifjúságunk, eltűnt a mélybe' lenn,
s érzelmek tengerében hullámzik szüntelen.
Mikor a zord December Karácsonyra ébred,
emlékezik, hogy egyszer víg volt itt az élet.
Van egy pár régi képe,
előveszi, remélve,
megáll az idő, és kicsit múltjában élhet,
mikor a zord December Karácsonyra ébred.
Fagyöngy alatt megállva, őt várjuk, azt hiszem,
idézve pár bolondot, ki lángolt szent hiten.
Próféták, s bölcs világ,
kik tudást adnak át,
feledhetők, de e csók emléke tán sosem,
fagyöngy alatt megállva, őt várjuk, azt hiszem.
Belőle lett a létünk, s fizetni kell a bért,
szeress, mert ez a lényeg, s ne sírj torz álmokért.
Fullánk lapul a kéjben,
ne mérj hírrel, se névvel,
a jólét gúnyos fantom, ki éjjel is kísért,
belőle lett a léted, fizesd meg hát a bért.
Mikor Karácsony ontja sok csengő dallamát,
a csendet rímbe oltja, s az égnek adja át.
Szeressünk úgy, mint régen,
hogy senki már ne féljen,
szeresd az embert, s imádd Istent, te, nagy világ,
mikor Karácsony ontja sok csengő dallamát.