Nem tudom, hogy Csendes óceáni hurrikán
Vagy szigeti veszedelem e… az unokám.
Eddig Kis Vihar volt, de már idejét múlta,
Mozgékonysága, hogy ott terem… mint rakéta.
A Gallipoli roham hozzá képest esti séta,
Nem kell neki, nekünk, senkinek gyorsító rakéta.
Mellette egyfolytában túlélő kaland az életünk,
Megindul, eltűnik, megjön, mi aztán nem pihenhetünk.
Ha rászólunk, akkor csak néz ránk, nagy, értelmes szemekkel,
Bólogat és lelép, úgy eltűnik… nyomja tán’ ezerrel.
Pillanat műve, a fiókból kiveszti hajszárítót,
Nincs meg! Hol vagy? Már be is dugná... használná a konnektort.
Anyjától, Mamától nem igen tart, nekik, szót kevésbé fogad,
De tőlem tart, ha rászólók… legyűrőm zabolátlanságodat.
Kiveszi a hűtőből a nagy sajtot, abból ő szeleteltet,
És az első szeletet nekem hozza, engem is szerepeltet.
Esténként – a kétéves (!) – többször hívja magához, Mamát,
Hogy beszéljenek, de ő csak hallgat, így edzi tudatát...
Aranyos egy gyermek, így mindenki szereti,
Ha nagyobb lesz… nagyobb ötlete is lesz neki!
Vecsés, 2012. szeptember 30. – Kustra Ferenc