William Blake: Jerusalem: England!
awake! awake! awake!
England! awake! awake! awake!
Jerusalem thy Sister calls!
Why wilt thou sleep the sleep of death
And close her from thy ancient walls?
Thy hills and valleys felt her feet
Gently upon their bosoms move:
Thy gates beheld sweet Zion's ways:
Then was a time of joy and love.
And now the time returns again:
Our souls exult, and London's towers
Receive the Lamb of God to dwell
In England's green and pleasant bowers.
William Blake: Jeruzsálem: Anglia!
Ébredj! Ébredj! Ébredj!
Anglia! Ébredj! Ébredj! Ébredj!
Nővéred, Jeruzsálem hív!
Miért akarod álmodni a halál álmát
És miért zárnád ki őt ősi falaidból?
Dombjaid és völgyeid érezték a lábát,
Amint gyengéden kebleden mozog:
Kapuid megpillantották Sion édes útjait:
Az volt az öröm és szeretet ideje.
És most eljött ismét az idő:
Lelkünk ujjong, és London tornyai
Fogadják Isten Bárányát, hogy lakozzék
Anglia zöld és kellemes lugasaiban.
(Szőllősi Dávid nyersfordítása)
William Blake: Jeruzsálem: Anglia, ébredj! Ébredj!
Anglia, ébredj, ébredj már!
Jeruzsálem kiált neked!
Az ős falak közé miért
nem engeded nővéredet?
Hegy-völgyeid oly boldogan
viselték drága lábnyomát:
Sionnak útja itt haladt:
mint édenben, e földön át.
Most újra eljött, itt van ő:
Ujjong a lélek, zeng ma London,
s harangszóval fogadja Szent
Urát, hogy végleg itt lakozzon.