IMÁDOM...
Imádom a huncut melltartókat,
Áttetszőket, ringani hagyókat;
Ha egy ilyen közeledik szemből,
Majd kiugrik szemem a fejemből.
Imádom a rövid, szűk szoknyákat,
Fölébresztik a fantáziámat;
Elölről csak lopva nézek rájuk,
Aztán soká bámulok utánuk.
Imádom a tűsarkú cipőket,
A vádlikat, formás feszülőket;
Ilyenkor az éveim felejtem,
S mögöttük az állam is leejtem.
Imádom a ravasz technikákat:
Felhasított, tapadó ruhákat,
Mély dekoltázst, mely köldökig ér le,
S amit sejtet – folytatást ígérve…
Imádom a pántot félrecsúszva,
Cipzárt hátul egy kissé lehúzva,
A hanyagul nyakba vetett sálat,
Mindez nálam – kész telitalálat!
Egyet nem imádok, de azt nagyon
– Bár magamat soha el nem hagyom –,
Hogy az idő elszaladt felettem,
S játékosból immár néző lettem…
* * * * *
(P.S. De azért még beszaladgálok néha a pályára...)