Kirándulás borvidékre
Írta: farkas viola Dátum: March 13 2015 15:12:24
M

Ismerősöm csoportjával elment kirándulni,
Horgos volt a végső célpont, ott fognak megszállni.
Kérték, írjon beszámolót egy boros pincéről,
Hiába is tiltakozott, szőlő nedűjétől.
Teljes hír


Kirándulás borvidékre
Radmila írásából írtam, nagyon köszönöm Neki!

Ismerősöm csoportjával elment kirándulni,
Horgos volt a végső célpont, ott fognak megszállni.
Kérték, írjon beszámolót egy boros pincéről,
Hiába is tiltakozott, szőlő nedűjétől.

Feltette az első kérdést, megkapta a választ,
Aztán többre nem emlékszik, ki lesz, ki feltámaszt?
Az a hiedelem járja kereszténység korból,
Isten itt járt emberek közt, ízlelgetett borból.

Tanította, szőlőtőkét hogy kell elültetni?
Először a mély gödörbe rózsákat hinteni.
Másodszorra oroszlánvért locsolni kell bele,
Következik a disznóvér, ez lesz már a vége.

Ha kevés bort fogyasztanak, rózsaszín lesz minden,
De ha többet iszogatnak, nagy ereje lészen,
Erős, mint a nagy oroszlán! De ha sokat iszik,
Nem hinnétek, mégis igaz, mert disznóvá válik!

Búcsúvacsorai kórus:
„Mit mondott az öreg Kis? Hogy egy kicsit igyunk is!”
„Mit mondott az öreg Nagy? Ha nem iszol, bolond vagy!”

Budapest, 2015. február 20.