Hargitai medve-les
Írta: Zsuzska77 Dátum: Március 23 2015 05:20:54
H
Indul hát a hargitai medve-les,
bízunk benne, mert az erdész negyvenes.
Reszket ám a lábunk a szürkületben,
sötétedő erdőben, rémületben.
Teljes hír
Indul hát a hargitai medve-les,
bízunk benne, mert az erdész negyvenes.
Reszket ám a lábunk a szürkületben,
sötétedő erdőben, rémületben.
Kaptatunk mi négyen fel a hegyoldalban,
csak csendben, csak lassan, és csak nagyon halkan.
Pulzusom meg csak-csak nő, már vagy százhatvan,
s az erdészpuska készült a múlt században,
ellenben a medvék száma tisztázatlan.
Kiderült ráadásul, hogy a töltény is silány,
minden harmadik működik, bár az erdész vidám.
Szívem hevesen ver, reszket már minden porcikám.
Lehet, hogy nekem sem lesz többé már így porcicám.
Feljutottunk a lesre, ülünk csendben,
a teli medveetetővel szemben,
kezünkben a csoda-fényképezőgép,
miközben a fenyveserdő csodaszép.
A légy zümmögése is nagy lármának tűnik,
s reményünk a medve-lesben már tovatűnik,
Ám akkor anyamedve és bocsa feltűnik,
akik az erdész megszokott szagát eltűrik.
Kapkodva lakmároznak a nagy etetőből,
s felsejlik egy hím, duzzad az életerőtől.
Iszkolnak is fel a rézsűn, fel villámgyorsan,
miközben a hím feléjük néz, meg-megmorran.
Az este már leszállt, a fény is kevés,
így nem lett fotó, jött a felismerés.
Az élmény viszont így még eredetibb,
ez a vad-érzés talán a legősibb.
Te is csak a vad erdő egy része vagy,
felettes-éned ilyenkor cserbenhagy.
Visszaút is meglehetősen kalandos volt,
indulunk lefelé, s csak az uhu válaszolt.
Ott kószál a számtalan medve, zéró puska,
csak a sötét fenyves és a reszkető Zsuzska.
Semmi fotó, de az emlék sose elhomályosodó.
A kép viszont az agyamba örökre beleivódó.
Szőke Zsuzsanna, 2015. január 1.