Gond és bú, seb és jaj mind hegedőre tér,
Alkonyszirmokkal álomrügy sző szonátát,
Lehunyt szemű csillag most csillagot kísér
Az alvó mindenség szelíd békéjén át.
Csírává csendesül titkos vágy és remény,
Időtlenné nyújtózik a lomhuló est...
Talán el sem illan többé e szende fény:
Az ébredésre majd újabb álmokat fest.