Költészet-napi emlékezés...
110 éve egy angyal a földre hozott,
homlokon csókolt, és itt hagyott.
Tudta-e anyád, Borbála, hogy kit nevel,
mikor hazavitt vacsoráját Veled
osztotta meg, sejtette-e, kivé leszel?
S „az egyetem fura ura” ki eltanácsolt,
tudta-e, hogy kit is gáncsolt?
Tudták-e, a jövő majd piedesztálra emel,
s neved egybeforr a költészet ünnepével?
Az az angyal-csók költővé avatott,
hát megéltél mennyet és poklot
ama percnyi időben, mi neked jutott.
Írtál az ifjúság lázától fűtötten,
írtál szegényen, betegen, szerelmesen.
Lettél példa a meghátrálóknak,
kik csalódva már semmit sem akarnak,
a földi lét göröngyein bukdácsolóknak,
az őrülettel megalkuvóknak,
az életbe belehalóknak.
110 éve egy angyal hozott a földre,
de üres volt nélküled az ég,
hát visszajött érted s csattogó kerekek
szikrái között elragadott, csak emlékedet
hagyva nekünk, és verseidet.