Fel sosem írt történetem, ma elmondom.
Ízekre bontom, legombolom lelkem terheit...
Ne kapaszkodjon többé már nekem húsomba
foggal-körömmel! Ezt biztosan tudom, ha felnyerít
alattam a táltos, és nem válik köddé, mielőtt
megszámolnám szenvedésem perceit.
Az idő velem pártos; elmuzsikálja
fülemben csábos terceit. Elandalít,
szememre ragaszt álmot. Ki fia-borja, ki
engem átkoz, és pellengérre penderít?
Szó a szónak elrontója. Egy biztos tipp a
reskontóra, az álomban látott öt szám...
láthatatlanul, erős szerelemfonattal rontást
kötsz rám,"meakulpázol",megtépett
ruhádon, az Éj varjútollaival gyászol.
Még csipognak csibéi a Fiastyúknak, s
új lábon a szél megint erőt merít.
Nekidurálja magát, földhöz terít sok
lenge-lábú muhart, csóványt, csorbát.
És szenderedik a szerelem folyton-folyvást.
Te közben játszol, csak nekem játszol...
Történetem véges. Kizökkent az idő mételye
csendül már az éj, világlik a messzi erdeje.
Valahol, egy vak ló felnyerít...
Nap szökik, csurran az égre, kitárul a világ
és szemem, a Látnok. Látok újra. Na végre!