Nem súgja senki, mit hoz a reggel,
emlékezésre bensőm kényszerít,
sötét háttérből régi fény szökell...
Anyám, ismét selymes kezed hevít,
amint vállamra biztatón teszed:
Ne félj, fiam, ha lelked háborog,
családod osztja tornyos terhedet...
Ma újra szól fülemben bölcs dalod.
Anyám, te rég a verseimben élsz,
s ha olvassák majd zsenge unokák,
számukra lehet valós és mesés,
hisz sosem láthatták a dédmamát.
Csendes temető - hűs, virágzó rét,
öreg nap nedves szememből iszik.
Otthon egy anya várja gyermekét,
s csokrára küldi örömkönnyeit.