Pártatlan szerelem
Írta: Eve Dátum: February 24 2008 20:54:02
Magamra hagyott a galádja, ezzel a kínzó gyötrõ érzéssel,
mit a szív képes táplálni egy másik szívért.
C
Teljes hír
A lábamat lógatom a vízbe a móló szélén ülve,
és emlékezem, amire nem kéne.
Itt fürödtünk, felhõtlenül megszabadulva a gátlásainktól,
egymás elõtt felfedve mezítelen testünk.
Mily hûvös volt a víz, de mégsem fáztam, hisz velem voltál,
a szenvedélyrõl biztosítottál.
És most is ugyanolyan a tó vize, mint akkoriban, viszont már fázom.
Nem melegíti szívem semmi sem, elmúlt az irántad érzett szerelem csak az a baj hogy ott a majdnem.
Magamra hagyott a galádja, ezzel a kínzó gyötrõ érzéssel,
mit a szív képes táplálni egy másik szívért.
Gondolatban még mindig fogod a kezem,
és sosem eresztesz el kedvesem.
Mond miért ilyen pártatlan ez az érzés?
Miért ítéltetik kegyetlen szenvedésre az, mit sosem adnánk másnak,
s titokban már régóta övé mindenünk testünk s lelkünk?
Minden elmúlik egyszer, és tova száll, mint a kalitkájába zárt madárka ki a szabadságát érezvén elrepülni látszott,
viszont a világ meggyötörte és megbánta tettét.
Ami történt megtörtént, egy magányos lélek pedig visszavárja a másik felét, hogy egésszé váljon ismét, és ne ölje legbelülrõl ez az állapot.
Könnycseppek peregnek le arcomról a víz felszínére,
megváltoztatva nyugalmas kilétét.
Majd gondolok egyet, és elrugaszkodom a mólótól, testem víz éri.
Merülni kezdek, és lassacskán teljesen elveszek a mélyben.
Hívja lelkemet, egy másik elveszett lélek.
Így hát követem õt, akár a halálon túl is,
hol örök megnyugvás és béke vár, csak ne fájjon semmi sem már.