A holdsugár
ezüstszálakat szőtt hajadba
e mámoros éjen,
míg lehunyt szemmel lépdeltél hallgatag
a holdfényben.
Én bambán, mint Bálám szamara
néztelek téged,
míg szívemből a szerelmes szavak
utolértek,
s arra kértek, hogy hozzám szaladj
szerelmesen.
Könnyezek, mint merengő kamasz,
ki remélte,
hogy nem ér véget a tavasz.
A szavak csókot kértek,
s ajkam forró ajkadra tapadt
a holdfényben,
mi ezüsthídon lépdelünk hallgatag.