Henry Wadsworth Longfellow: Twilight (műfordítás)
Írta: Peszmegne Baricz Agnes Dátum: May 29 2015 16:26:53
V
Az alkonyat bús és borús,
a szélvihar kegyetlen,
mint sirályszárnyat, oly fehér
habot villant a tenger.
Teljes hír
Longfellow: Twilight
The twilight is sad and cloudy,
the wind blows wild and free,
and like the wings of sea-bird
flash the white caps of the sea.
But in the fisherman's cottage
there shines a ruddier light,
and a little face at the window
peers out into the night.
Close, close it is pressed to the window,
as if those childish eyes
were looking into the darkness,
to see some form arise.
And a woman's wawing shadow
is passing to and fro,
now rising to the ceiling,
now bowing and bending low.
What tale do the roaring ocean,
and the night wind, bleak and wild,
as they beat the crazy casement,
tell to that little child?
And why do the roaring ocean,
and the night wind, wild and bleak,
as they beat the heart of the mother,
drive the colour from her cheek?
(Szürkület)
A szürkület szomorú és zavaros,(borús)/A szél vadon és szabadon fúj,/és mint a tengeri madarak szárnyait/villogtat fehér sapkát a tenger.//
De a halász házában (kunyhójában)/ott ragyog vöröses fény,/és egy kis arc az ablakban/mereven bámul ki az éjszakába.//
Zárja be, zárja benyomva az ablakhoz,/mintha ezek a gyermeki szemek keresték a sötétségbe,/hogy valamilyen forma felemelkedik (fakad, ered)//
És egy nő remegő (ingó) árnyékában/halad ide-oda,/Most emelkedik a mennyezetig,/most meghajol, és hajol mélyre.//
Milyen történetet ad a tomboló óceán,/és az éjszakai szél, sivár és vad,/mivel veri (üti, vágja) az őrült ablakszárnyakat,/mondani, ennek a kis gyereknek?//
És a tomboló óceán,/és az éjszakai szél, vad és sivár,/miért veri (üti, vágja) a szívét az anyának,/hajtja ki a színt arcából?/Haasz Irén nyerse
Henry Wadsworth Longfellow: Alkonyat
Az alkonyat bús és borús,
a szélvihar kegyetlen,
mint sirályszárnyat, oly fehér
habot villant a tenger.
A halász kunyhója felől
pislákol még némi fény,
ablakából egy kisfiú
az óceánt nézi rég.
Csak néz, néz rendületlenül,
áll az ablak-szem előtt
némán, hogy ha jő az, kit vár,
ő lássa meg legelőbb.
Jön-megy a nő, s a rőt falon
árnya nagyra nő, s lefogy,
fel, a magasba nyúlik, majd,
lenn a padlón összerogy.
Vadul tombol az óceán,
a zord és bősz éji szél,
ütvén-vervén az ablakot,
a gyermeknek mit mesél?
A tomboló, vad óceán,
a zord és bősz éji szél,
a nő arcát mért hervasztja,
s a szívét mért tépi szét?