Toppant botomnak nem nő szárnya,
beakadtam a változásba,
az idő szétesik gerezdre,
egy minden reggel, nappal, este,
s a kerek semmit újra vágom
a félig virradt éjszakákon,
végighasgatom éveimre,
de mind túlérett, mint a dinnye,
már ikrásodott édességem,
de öröm lódít, nem a szégyen,
még nem érzem a hetven évet,
csak alám csusszantják a széket,
a lelkem gyerek, szívem jót ver,
s rég pertuban a nagy egésszel,
víg ritmust dobbogat a lábam,
a mérhetetlen hallgatásban.