A Nap szuronyai végigpusztítanak rajtunk
a Föld és az Ég között,
kimerültem az annyira sok szerelemtől.
A föld oldata átmegy rajtunk,
még te a melleiddel mélyre szúrod,
az agyagba, félelmetesen a csendet.
A száddal, mely egy csodálatos pohár,
a füvek közötti álomból felébreszted az angyalokat,
csak hogy tiszták maradjunk a szerelemben,
makulátlanok.