Ült a fotelban mozdulatlanul,
üveges szeme messzire tekint.
Hasztalan szólítom, nem hallhatja,
a túlvilágon jár már a hangja
a muzsikának angyaltrombitán,
üdvözítő zene, mosoly ül arcán.
Zajosan élt, de halála csendes,
megbékélt magával, békés, kedves.
Vigyél magaddal, könyörgök neki,
de kíséretemet nem igényli.
Így hát én kísérem őt a sírba,
boldog életünket megsiratva.
Várj rám kedvesem, követlek hamar,
kettőnket együtt közös föld takar.
Fejem utolszor ölébe hajtom,
szíve dobbanását már nem hallom.
A fájdalom szobrává változunk,
a síron túl is együtt maradunk.