Eugenie Marlitt:
Grauer Himmel
Die Sonne will nicht kommen,
Die Blumen so traurig sind.
»Sie hat Euch alle vergessen«,
Spricht höhnisch der kalte Wind.
Ein Schlüssel von blankem Golde
Ist heller Sonnenschein,
Der öffnet die Blumenherzen
Und stiehlt sich leise hinein.
Nun hat er sie treulos verlassen,
Die Blumen weinen allein.
Muß immer Lieben und Täuschen
So eng denn verbunden sein?
____________________________
Az ég szürkére vált
„A Nap rám nem fog sütni!”
A virág – odavan…
„Ő téged elfelejtett!”
A Szél szól gúnyosan.
De nem! A Nap már küldi
Aranykulcs-sugarát,
S Virág szívét megnyitva
Belopja ott magát.
Aztán elhagyja hűtlen,
S ő könnyek közt marad…
Muszáj, hogy Jó, Rossz mindig
Karöltve járjanak?
* * * * *