Fáklyák gyúltak az éj zengő csendjében,
s ahogy a fény árnyéka ajtót nyitott
a szunnyadó hangok káprázata előtt,
álmodó szíved felébredt a halhatatlanság
reménye mögött megbúvó
félelmed förtelmes álmából,
s mint a csillagoknak életet adó fény,
úgy lüktet benned az élet
eleven, örök, mindenható mélysége,
mi ott volt, s van mindenek fölött.
Mosolyod, akárcsak áttetsző tekinteted,
erőt csal a bűnösök kétkedő szemébe.
Hangtalan szárnyalásra késztet minden
diadalra éhes harcos vad sorát.
Te csak nézed őket,
mint anyja újszülött gyermekét,
s az egyetlen szeretet hasadó sóhaja
itatja át minden
düh, szenvedés, félelem, könyörtelenség
eltűnő, sosem volt nyomát.