Sötétből jöttem. Azért, hogy lássak.
Felvett póz, a várni valamire.
Csodálom színeit szivárványnak,
s bontanám szét apró részeire,
de túl messze van. Tán fényévnyire.
Kóstoltam sok "nesze semmi" eszmét,
érdekelt mit, hogyan fest az ecset.
Becsület és tisztesség... Álszentség,
hol a szemedbe mindenki szeret,
s érzed, az út a pokolba vezet...
Rögtön jövök tábla. Sors tette ki.
Állni a sorban, nem az a nehéz.
A félelmet az idő beszegi,
de a levarrott szál szakadni kész...
míg a zsebet húzza tanulópénz.
Lehet megfejteni a zűrzavart?
Ki érti? Embernek napalm minek?
Kell, hogy jó legyen a vége. Még tart!
Az Isten akaratában hiszek.
Néha gyertyát gyújtok... lángot viszek.
Átkozott és áldott, fehér lapon.
A rávetített kép most élesebb.
A jóság így szinte "nincs"tartalom,
s bár meglátom az emberségeset,
a sötét, ami félelmetesebb.
Ilona Zagyi Gáborné