A vén dizőz
Írta: hzsike Dátum: May 06 2016 21:33:38
V
Az éltes dizőz elmereng,
az emlék most is itt kereng,
egy csillafénye rávetül,
a teste furcsán megfeszül,
Teljes hír
H.Gábor Erzsébet
A vén dizőz
A nyári este oly csodás,
már ismerős a folytatás,
a hintaszék a hű helye,
egy plédbe bújva ül bele.
Az éltes dizőz elmereng,
az emlék most is itt kereng,
egy csillafénye rávetül,
a teste furcsán megfeszül,
s a szép időkbe visszatér,
hol néki termett csak babér -
egy kedves arcú barna lány,
az ifjú évek hajnalán.
A film pereg, s egy színpadon
- ünnep volt minden alkalom -
francia sanzont énekelt,
s a hanggal minden szív betelt.
Gyönyörű volt, s a férfinép
hálás volt neki mindezért.
Tenyéren hordott díva lett -
ilyen az élet, így van ez!
Aztán, mint aki elvetélt,
magát okolta mindenért,
elment a hangja egy napon,
s nem látták többé színpadon.
Szenvedett, harcolt - nincs tovább!
S egyszer egy régi, jóbarát
dizőznek hívta bárba őt -
nem látták benne már a nőt.
A hangja érdes, furcsa volt,
cigizett közben, úgy dalolt,
a végzet állt ki ellene,
alkohol lett a fegyvere.
Részegen, gyakran elszédült,
elzüllött, csúf lett, megvénült,
volt mikor pénze sem maradt,
s közben a szíve megszakadt.
Nem kellett ő már senkinek -
a semmiért senki nem fizet…
Már csak az Isten van vele,
könnyezve néz az ég fele.
Beles a Hold az ablakán -
s átlép valahogy önmagán,
az érverése vad, heves,
fura, bizsergő, érdekes.
Mint szélbe szálló tiszta ing,
egy emlék lágyan visszaring;
leheletkönnyű szárnyalás,
selymes lebegés - oly csodás…
S az égbenyúló fák alatt,
megváltja őt a pillanat!
2016.05.06.