August von Platen
(1796-1835)
Wie rafft'ich mich auf in der Nacht, in der Nacht
Wie rafft' ich mich auf in der Nacht, in der Nacht,
Und fühlte mich fürder gezogen,
Die Gassen verließ ich, vom Wächter bewacht,
Durchwandelte sacht
In der Nacht, in der Nacht,
Das Tor mit dem gotischen Bogen.
Der Mühlbach rauschte durch felsigen Schacht,
Ich lehnte mich über die Brücke,
Tief unter mir nahm ich der Wogen in acht,
Die wallten so sacht
In der Nacht, in der Nacht,
Doch wallte nicht eine zurücke.
Es drehte sich oben, unzählig entfacht,
Melodischer Wandel der Sterne,
Mit ihnen der Mond in beruhigter Pracht,
Sie funkelten sacht
In der Nacht, in der Nacht,
Durch täuschend entlegene Ferne.
Ich blickte hinauf in der Nacht, in der Nacht,
Ich blickte hinunter aufs neue:
O wehe, wie hast du die Tage verbracht!
Nun stille du sacht
In der Nacht, in der Nacht,
Im pochenden Herzen die Reue!
___________________________________________
Midőn beláttam itt, az éjsötétben…
Midőn beláttam itt, az éjsötétben,
A szívem húz hozzá veszettül,
S hogy őr elől az utcán jobb kitérnem,
Lopódzva léptem
Ki éjsötétben
A gótikus kapun keresztül.
Malompatak bújt át egy sziklarésen,
Fölötte korlát vitt a hídra;
Lenéztem róla: hullámok a mélyben
Elültek szépen
Az éjsötétben,
S nem vágyott térni egy se vissza.
Fenn csillag égett számtalan az égen,
Köröttük fény, mi dalra táncolt,
S a hold is vélük ballagott, mint régen,
Csendben, szerényen
Az éjsötétben,
Bejárva égi, csalfa távolt.
Csak néztem rájuk kérdőn, éjsötétben,
Aztán megint magamba itt lenn:
Jaj, napjaid hogy tölthetted te tétlen?
…Nyugtasd le, kértem
Az éjsötétben,
Egy bűnös szív verését, Isten!
* * * * *