CLIVE JAMES: A SÖTÉTEDÉS LECKÉI
Írta: Szollosi David Dátum: June 05 2016 06:18:32
H
Vajh’ lecke nékem mindez a dolog,
Min okulnom kell egyre gyengülőn?
A tapasztalat haszna, mit birok,
Tán nálam ifjabbaknak még bejön.
Teljes hír
Lecons de ténebres
But are they lessons, all these things I learn
Through being so far gone in my decline?
The wages of experience I earn
Would service well a younger life than mine.
I should have been more kind. It is my fate
To find this out, but find it out too late.
The mirror holds the ruins of my face
Roughly together, thus reminding me
I should have played it straight in every case,
Not just when forced to. Far too casually
I broke faith when it suited me, and here
I am alone, and now the end is near.
All of my life I put my labor first.
I made my mark, but left no time between
The things achieved, so, at my heedless worst,
With no life, there was nothing I could mean.
But now I have slowed down. I breathe the air
As if there were not much more of it here
And write these poems, which are funeral songs
That have been taught to me by vanished time:
Not only to enumerate my wrongs
But to pay homage to the late sublime
That comes with seeing how the years have brought
A fitting end, if not the one I sought.
_____________________________________________
A sötétedés leckéi
Vajh’ lecke nékem mindez a dolog,
Min okulnom kell egyre gyengülőn?
A tapasztalat haszna, mit birok,
Tán nálam ifjabbaknak még bejön.
Kedvesebbnek kellett volna lennem,
Sorsom, hogy belássam… Késve tettem!
Látom tükörben arcom romjait,
Mi emlékeztet: becsületesen
Játszhattam volna én is mindig itt,
Nemcsak, ha kellett… Tagadtam hitem
Flegmán, ha jól ment. Most jószerivel
Magam maradtam, és a vég közel.
Egy élten át a munkám volt a fő.
Hagytam nyomot, de résztávok között
Nem volt pihenj, s így nem maradt idő,
Hogy felkészüljek arra, ami jött.
De lassítottam most már. Érzem én,
Köröttem mind ritkább az oxigén.
A versek, miket írok, gyászdalok,
A tűnt időkről okító malaszt:
Nemcsak hibáim számlálják azok,
Az érzésnek hódolnak, látva azt,
Az évek hozzák illő végemet,
Nem olyat bár, mit vágytam, jóllehet…
* * * * *