Még most is eszemben van elveszett suttogása
a vad vihar üvöltésében:
Miért nem vagy jó? Menj, menj el innen!
Szél van és éjszaka. Dörög és villámlik,
esni kezd nagy cseppekben a földeken...
borsónyi nagyságú mind, és leesve habzik.
S amennyit befogad a föld csillogó kardokkal telt lesz.
Én lassan, úgy mint aki egy álmon megy keresztül
Hallom szerelmem hagját..., de ki hinné el tartalmát?
Kérőnek tűnt és visszahívott engem.