Batyuba gyömöszölt bûnök
Írta: sziszifusz Dátum: March 11 2008 03:20:47
döglött testükrõl letéptem szárnyukat.
A kis hártyákból varrtam össze,
kényelmetlen, gyenge zsákomat.
Teljes hír
I
Vadméhek csíptek örökké,
döglött testükrõl letéptem szárnyukat.
A kis hártyákból varrtam össze,
kényelmetlen, gyenge zsákomat.
Kezeletlen gennyes gócok
töltik dagadtá a batyut,
nem bírom már, olyan nehéz,
és hosszú még az alagút.
Hazug életem, -gyöngeségem,
a harang kondulásáig hordozom.
Áttetszõ terhem egyre hízik,
de túlvagyok már a félúton.
Rakom-rakom bele a szennyet,
megkövesedett ezer szerelmet,
reményt, vágyakat, megzsarolt hitet,
kenyerem javából a sercliket.
Viszem a hegyre, görgetem puttonyom,
mindenütt fáj, ahol megnyomom.
Csak ki ne szakadjon Istenem!
Mi lesz akkor? -Mi lesz velem?
Meg kell titkomat tartanom,
ülök a zsákon mint Harpagon.
Szorítom magamhoz kincsemet,
eltékozolt kopott gerincemet,
szerelmeket, hazugságokat,
meg nem becsült barátságokat,
önimádó hamis verseket,
egymásba kötött ragrímeket.
Amerikába szökött Anyámat,
kit vénségére feszít szét a bánat.
Cipelem benne egész sorsomat,
cipelem addig, míg ki nem szakad!
Ha tartalma kifolyik a hegyen,
az lesz majd a csúnya végzetem!
Mert nem gondoltam bele, -abba,
hogy belefulladhatok, saját magamba!