Veres Péter: Én nem mehetek el innen sehova / Ich kann von hier
Írta: Toni Dátum: October 22 2016 06:45:25
H
Én nem mehetek el innen soha-sehova,
Nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
millió sárbaragadt paraszt a szomszédom.
ezeknek sorsa az enyém, s az is marad örökre.
Teljes hír
Én nem mehetek el innen soha-sehova,
Nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
millió sárbaragadt paraszt a szomszédom.
ezeknek sorsa az enyém, s az is marad örökre.
Nekem csak térkép a nagyvilág,
talán sohase látom Párizst, Rómát,
sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket;
barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld,
és zöld folt marad a szibériai steppe.
Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs:
„adj egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot.”
Én megtaláltam azt a pontot, legalább is önmagam számára.
Ez a föld, amelyen élünk:
a sziksós puszta, a ragadós televény, a szaladó homok
és a tízmillió magyar, aki benne él.
Hogy szép e a mi hazánk, szebb-e, mint másoké,
nem tudom, nem is keresem:
hogy fegyverrel hódítottuk, vagy munkával szereztük,
beköltöztünk-e, vagy a földből nőttünk:
mindegy ma már – egyek vagyunk vele.
Napunk közös a többiekkel, de a mi csiráinkat is felébreszti,
a felhők elszállnak, de esőjüktől a mi füveink is nőnek:
a mások szép és gazdag földjét én hát nem irigylem.
Lábammal bokáig járok a magyar sárba,
arcomat kicserzi az éles pusztai szél,
szemeimet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény;
gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé,
nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat:
ide kell hoznunk a nagyvilágot,
ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.
Veres Péter 1939
Ich kann von hier nirgends weg
Ich kann von hier nie und nirgends weg,
ich habe keinen Pass, keine reiche Verwandte, kein Geld habenden Freund,
Millionen in Schlamm klebenden Bauern sind meine Nachbarn,
ihre Schicksale sind`s auch, meine, und bleiben es auch für Ewigkeit.
Für mich ist nur Landkarte die grosse Welt,
vielleicht werde ich Paris und Rom nie zu sehen bekommen,
Amerika auch nicht, so wie die Südsee Inseln,
ein brauner Fleck bleit mir, das felsige Spanien
und ein grüner Fleck die sibirische Steppe.
Es äußerte einmal irgendeiner, man sagt, ein griechischer Weiser:
„Gib mir ein fester Punkt, und ich werfe die ganze Welt aus den Schranken.“
Ich hab diesen Punkt gefunden, zumindest für mich selber.
Dieser Erde, auf welcher wir leben:
Das Salzboden der Einöde, das picklige Humus, den fortrennenden Sand
und die Zehn Millionen Ungarn, die darin leben.
Ob schön sei unsere Heimat, schöner als die von anderen,
weiss es nicht, will es auch nicht wissen:
Ob mit Waffen erobert, oder mit Arbeit erworben,
hierher gezogen, oder auf dieser Erde gewachsen:
Heute ist es egal, wir sind eins geworden.
Die Sonne teilen wir gemeinsam, aber was auch unseren Keimen erweckt,
die Wolken ziehen vorüber, aber von ihren Regen auch unsere Rasen wächst:
Die schönen reichen Felder, die anderen gehören, beneide ich nicht.
Knöcheltief laufe ich, in den ungarischen Schlamm,
das Gesicht gegerbt von, den scharfen Steppenwind,
die Augen sind verkleinert von der prallen Wüstensonne;
mit an Boden ziehenden Gedanken, die Sehnsüchte heben mich über den Wolken,
bleibt mir nichts anderes übrig, als verdauende Grübelei, heisse Begierde und harter Wille:
Wir müssen hierher bringen die grosse Welt,
wir müssen hierher bringen, was schön ist, was gut ist, was edel ist und alles, was es verdient.
Fordította Mucsi Antal