H.Gábor Erzsébet
Múzsabú
Vérvörös a múzsa rúzsa,
holtfehér az arca húsa,
csókja nem kell néki már,
múzsa léte oly sivár.
Szívét marja, mély a búja,
rá se néz a szép fiúja -
mint a tolvaj úgy oson,
költő ő a csúcsokon.
Őrá nemrég még úgy vágyott,
csakhogy mára múzsát váltott,
csókja ízét teszteli,
s ihletkéjjel lesz teli.
Szárnyra kél a régi múzsa,
fájva peng a szíve húrja,
osztozkodni nem szeret,
ő írja a verseket.