H.Gábor Erzsébet
Tavaszváró
El kell, hogy jöjjön,
mindig is tudtam azt!
S vártam a kertben,
vártam az új tavaszt.
Virágos ágát
nyújtotta énfelém,
s szerelmet hozott -
március reggelén.
Tudtam, hogy elhagy,
tudtam, hogy nem marad,
s mennie kell, ha
eljön a pillanat,
de amíg itt volt,
enyém volt mindene;
rügybontó langya,
danázó, víg szele,
bizsergő láza,
mézédes csókjai -
úgy tudott azzal
szerelmet oltani!
Szirmokat bontott
bennem az érzelem,
s csodákkal telt meg
megfakult életem.
Tudtam, hogy elhagy -
a másik várta már,
s lángoló csókkal
lopta el őt a nyár!
20167.02.19.