Régen nem láttam,
A démonokat amelyek,
Itt laktak bennem,
De te elűzted őket,
Mert hitél nekem.
Nem hallom,
A kísértés hangos szavát,
Eltávolodott a magány,
Száz csók hatolt át,
A szilárd pajzson.
Újra érzem,hogy,
Mi az élet,
Nem lesz végem,
Nem lesz vége,
A dicső mesének.
Eljő a lovag,
És legyőzi a sárkányt,
Övé lesz a királyság,
És meseszép lánya.
A kés már nem kell,
A penge csorba,
És életlen,de az élete,
Már nem csak harc,
Hanem igazi megnyugvás.
Újra létezni,
Olyan mint újra,
Venni egy mély levegőt,
A szerelem elegendő,
Nem kell más hamis illúzió.
Nem kellenek,
Hamis próféciák,
Mert a megélt érzés,
Az igazi támasz,
Az élet vad ösvényén.
Szerelem tüze égeti el,
A gyötrődés kötelét,
Amely idáig fogva tartott,
És nem láttam a virágot,
A leégett tisztáson.
Szivárvány tűnt fel,
A sötétben itt,
Ahol csak idáig,
Hamis fények táncoltak,
Leszakadt lábakkal.
Pokolból lett,
Itt mennyország,
És halálból lett,
Virágzó élet,
A sors nevet rajtunk.
Ezer év se elég,
Az érzésből,
Amelyet nyújt nekem,
Nincs rá szó,
Hogy,mit jelent.