A hangom már messze száll rég.
A hegycsúcs tetején állok egymagamban,
Tûnõdve nézem a Naplementét magam.
A szívemben meghalt a hit, remény, szeretet,
Rád találni hogy találok újra édesem.
Elmúlt idõk tova szállnak repíti a szél,
De a hangom talán hozzád még elér.
A két szív ha szeret, meghalljuk egymást,
A kezemet nyújtom most, fogd meg hát.
A rossz gondolatomat messzire eresztem,
Nem gondolkodok tovább semmin sem.
Eljött a pillanat és már itt vagy velem,
A karomban tartalak, és nézem szemed.
Hangokat már nem hallok tovább,
Mert az igazi boldogság rámtalált már.
Halkan, csendben, nesztelen,
Suhanva, mint a szél mondod, maradj, és légy velem.
Suttogsz is a fülembe egy szót csendesen,
Enyém légy most és mindíg kedvesem.
A távoli hang tovább suhan nesztelen,
Mert te már itt vagy mellettem.