Telihold ragyog az ég sötét homlokán,
szobámba kúszik sejtelmes félhomály.
Elúsznak a felhőn az álmok, emlékek,
csendet hallgat az ébredező lélek.
Álmomban éreztem, hogy mellettem alszol,
de búcsút int kezed a túlsó partról.
Marasztallak, ne menj el, maradj még kicsit,
-"Mennem kell", - szívembe fájdalom hasít.
Hiányzol, ürességet érzek legbelül.
a magányom komor gondolatot szül.
Ágyam szélén ülve rám talál a hajnal,
valóságba csöppenek gyűrött arccal.