bogár
Írta: vikike Dátum: June 28 2007 17:02:24
**********
"fekete lelked sátán hahotája"
**********
Teljes hír
haldokló sikoly lelkem/ szívem sötét bogár/ az éj szeme világít-/ fekete kékségben/ kád szélén vér kicsordul s benne szellemek égése enyészik/ halkan elalszom,/ s te ?rzöl/ fekete lelked sátán hahotája/ körben forgó szoba/ szememben összefolyik a világ/ még élek, de miért, s meddig, s kinek/ halála meg van írva mindenkinek/ végzetem szemem el?tt lebeg/ s néha látlak felködleni a sötétben- egyetlen kék fény/ alattam alszik a város, de te vagy nekem- miért, s meddig/ szerelmünk összefonódik egyetlen borzalmas halálsikollyá/ kék szemed ragyogása betölti az eget -s te vagy nekem- sötétl? tenger,/ vihar süvít keresztül lelkemen/ egyetlen pókfonal szerelmünk, s bár er?s, az emberi kéz széttépni kész/ nem gondolkodok, csendben ülök, s nyugodtan lelkem zugait fürkészem/ nélküled, de veled mindig/ hajad szürkesége, mely sz?keség volt, csendben ragyog/ tiszta lelked átható, s borzalmas/ sötét szívünk b?nben enyész, s pokolban ég jajgatva, de mégis tiszta, megtisztítja a szerelem/ sötétben csendben ülök,/ lelkem visszhangja távol koppan, s szívedben elül/ tudod, mit érzek, mit gondolok, de viharaink emészt? tüze mindent megöl/ csitítom magam, hogy minél tovább éljünk, de meddig, s miért, s értelme mi/ nélküled élni nem tudok, csak nehezen, s ezért nem érdemes/ fekete k? hull alá a sötétben/ nem látja senki/ hallom koppanását a nedves avaron, hol birkózó pár veri egymást keményen, s a lány felvágja ereit- a vér csorog a szök?kút peremén,/ reménytelenség önti el a vidéket/ mert kett? nem megy, a második megöli az els?t/ végül elenyész a vér, patakban egyesül, szívemben alvad meg lassan- a remény/ de ráhull a zöldell? levél, s csendben kihajt a virág, mely elrohad aztán velem együtt egy napon/ az ég csillagos/ sötét üvölt? kamionok zaja veri fel a csendes feketeséget, s nem halljuk egymás szavát/ szívem fekete alvadt véremt?l, él?halott vagyok, görcsösen kapaszkodok a szök?kút peremébe,/ de keze megüt durván,/ s jólesik, mert tudom, hogy szeret, de nem kímél, s én se ?t,/ az alvadt seb felszakad, s tépem magam, sebeket tépek magamon, s rajta/ ha az emlékek ködfátyola agyamat beburkolja, s nem látok/ egyre a múlt cikázik agyamon keresztül, s érzem, hogy fáj/ leesek a földre, s ütöm, míg érem- szelíd válasz arra, mit a fájdalom ad, mely érzem, hogy lassan elenyész, s álmos fáradtság dönt le, de ez jó/ társam a magányban magányos marad örökre, mert az els? nincs lezárva/ sebeket tépek, testit és lelkit is/ jólesnek a kék-zöld foltok/ éjbarna szemét keretez? fekete szempillái beszédesek,/ társam a szenvedésben- ég veled, többé ne lássalak, ez a búcsú/ éjjeli verekedés-vége az ölelés/ er?s karokban lassan megnyugszom/ szívem fáj, kell valaki, akit elpusztíthatok, s nem magam- mert akkor vége annak, aminek még nem teljesen/ talán még van remény/ kék szemedbe nézve vadul csókollak, majd hirtelen abbahagyom/ lelked gyönyör? mélységeit látom, de sötét b?n lakozik benne, ahogy bennem is/ a kett? nem elég, a második nem kell, megtagadom magamtól,/ belehalok, s ez nem jó, az ölés sem jó,/ nem kínozom tovább, nincs jogom/ elbúcsúzom, véglegesen, újra, s nem hiszi, hív szívszakadva, hangja visszhangzik lelkemben, mely sír utána,/ de er?s a vágy utánad, az els? után, mely nem lehet többé enyém, nem, eszem nem engedi, /de, ó, jaj, megfulladok, ha nem lehetek gonosz,/ ha nem szenvedhetek,/ nekem szenvednem kell, te, els? újra talán megadod azt-/ kék szemed tiszta tükre, ártatlan lelked sötét b?nei kellenek nekem, hisz én is ilyen vagyok- b?nös, de tiszta, érzékeny, de durva, kedves, de kínzó, bátor, de gyenge, s gyáva az életre/ te az egész lelkem vagy, /nélküled csak félember vagyok, vagy túl rendes, vagy túl b?nös,/ vadul kék ég kristály folyó tükrében, t?z a nap, kedvesen lángol a rét, a szenvedély csendes megbocsátás, /a szerelem szelíd szeretet/ a kín öröm, s viszont- nincs átmenet( csak te)/ lelked rezdülését érzem, mint ahogy te az enyém/ a kín elemészt, ha velem vagy, s ha nélkülem, akkor is- mert teljesen enyém nem lehetsz,/ nem akarsz, s nem is kell, hisz én sem akarom szabadságom elveszíteni, ahogy te sem,/ de egymás mellett futva,/ néha hátranézve egymásnak boldogságot adunk míg tudunk.