Gyülekeznek a felhők az égen, kísérik a szelek,
utazni készülnek, már ott fent lebeg egy sereg.
Mindenfelé kisebb, nagyobb, sötétebb és világosabb,
nézd, külön úszik halk szavú, a legmagányosabb.
Egyik, a fehér, a nyúl formájú látom éppen szalad,
utána fut egy szürke, egy kék, sebesen halad.
Ha sietek talán utolérem elkapom, megfogom:
Csodálkoznál, nem? Tűnődőm sóváran s álmodom.
Töröm a fejem továbbra is, elkapni merre gyorsabb,
tán felrepülök madárszárnyon egyre távolabb.
Selyem felhőre ülök, onnan néztem örömittasan,
mennyei vattacukorba harapok hangtalan.