H.Gábor Erzsébet
Tarol az ősz
Csokorba szedtem létem perceit,
imába fontam minden szép napot -
rövid az élet, hipp, hopp eltelik,
most voltam ifjú, s máris vén vagyok.
Tarol az ősz, és nincs már irgalom,
elmúlik minden, emléktestet ölt.
Rímekbe ringva, csendbe’ sír dalom,
rozsdáll a fáradt, sárga repceföld.
Arcomra vésve minden pillanat,
rajta a sorsom, furcsa rejtjelek -
szerelmet lopni téged hívtalak,
szívembe zárva, féltve rejtelek.
Nem adnám én a múltam semmiért,
örökre őrzöm azt, amit adott!
Én tudom csak, hogy nékem mennyit ért,
az, mit az Isten, vinni, rám szabott.
Leskel a tél az égi ablakon,
béke van bennem, minden oly szelíd.
Magamra húzom könnyű paplanom,
s szárnyán az álmom messze elrepít.
2017.09.27.