Semmi-lét meditáció
Állok a vakablakomnál, nézem a semmiséget,
Fáj. hogy sírok… életem nem ad több lehetőséget…
Vak a sötétség,
Egy csillag se gyúl éjben.
Hideg az ablaküveg.
Vak ablaküveg?
Hideg, mint fénytelenség
a csillagtalan éjben.
*
Ablakon keresztül, bambán nézem a tájat,
Látom, hogy a hóvihar belepte a fákat.
Keresem magamban a sok kiürült vágyat.
Csendes már a táj.
Vágytalan az alázat,
Szűz a takaró alatt.
Táj takarózik.
Szűzi érintetlenség,
Alázat csendesedik.
*
Szenvedek én a már régen elmúlt életemtől
Szenvedek a megtörtént múlt… ósdi meséitől.
Lehet, hogy nekem is csak a köpönyeget kéne forgatnom már,
De, ilyen öregen? Nekem ezt már nem engedi, falinaptár…
Öregszik a test,
A tiszta szívű lélek.
Szenvedés mesél nekik.
Lélek mesét vár,
Szívtől vagy szenvedéstől?
Mindegy, csak tiszta legyen.
*
Érzem, hogy máig is harcban állok,
A saját harcteremen kószálok,
De célom nincs… tétován bóklászok!
Kies a harctér.
Ártatlan kard önvéres.
Fáj a háborús aktus.
Véres háború,
Aktus fájdalmat kardoz.
Kietlen az önharctér.
*
Engemet már hajnalban a csönd is, mint harsona ébreszt,
Ez az oly’ váratlan hevesség, reggelente elképeszt...
Reggellik békén,
Csend zengve fúj ébresztőt.
Döbbenetes a világ.
Megdöbben a csend,
Mikor ébred a világ.
Békétlen zajos reggel.
*
Már annyira bele vagyok döngölődve az életem posványába,
Hogy már újat kezdeni sem tudok, csak majd talán, egy másik világba…
Nehéz a kezdés.
Tavasszal semmi rügy'zik.
Ez most a vég is egyben.
Tavasz nehézkes.
Egyben semmis a kezdet,
Lám, már rügyezik a vég.
*
Semmi volt ez az egész rongy élet,
Sehogy sem segítette a létet.
Kaszás majd, kidobja az egészet!
Rongyos a szirom
napsugár kaszájától.
Dobandó lett az élet.
Rongyolt az élet.
Napsugár szirmot dob ki…
Megcsorbult a kaszája.
*
Nézek ki a vakablakomon, nézem a semmiségemet,
Közel az életvégem, sorsom nem ad több lehetőséget…
Vecsés, 2017. december 13. – Mórahalom, 2018. február 1. -Kustra Ferenc – a verset én írtam, hozzá a sedoka –kat, szerző és poéta társam, Farkas Tekla.