Ritkuló töviseken
Hull a porba a fa kérge,
Ócska köntöse a világnak,
Szakadt lyukakon lesnek a megbántottak.
Torkaszakadtából üvölt a gyermek,
Anyja mostohán feledte,
Ilyen a lelkem is,
Gyászosan fekete.
Hiszed vagy sem,
Mit bitorlok, nem az enyém egészen,
Ártó illúzió vándorol a tájon,
Már csak a máz ép a bábon.
De nem érhetsz utol,
Vádjaid hamuvá égnek újból,
Részegen intek a múltnak,
A lidércek visszavonulót fújnak.
Lomha léptekkel folyik tovább a lét,
Mit kérsz, ha adsz érte, megadatik még,
Bár nem az mit elterveztél rég,
De honnét tudhatod, nem is lehet ez majd olyan rossz épp.