Ölelő karjával a gyűlölő imádat
Lépdel a burjánzó sivárság felé,
Tomboló nyugalom, mi belőle árad,
Alkotó pusztítás szemében ég.
Hallom a zajban a csendet,
S látom sötétben a fényt,
Mozdulatlan rohanok előre,
Várom ami elmúlt rég.
Ordításom néma hangzavar csupán,
Körülöttem zsúfolt üresség,
Színekben pompázó színtelen élet,
Minden oly egyforma, mégis ellentét.