láthatom a drága tavaszt minden hajnalon.
Majd becsukódik zárdám fala és félhomály vesz körül,
s ott ülök a szobámban,magamban,egyedül.
Sok hosszú-hosszú éve már hogy körülölel engem,
hogy bánat és sötétség van csak a szívemben.
Úgy vágyom a tavaszra...
pár szóra,pár kacajra..
de hiába kiáltom,õ zárdámból nem hallja.
S nem jön s nem int búcsút ha elmegy,
hisz nem tudja hogy itt vagyok és oly keveset lehet.
S majd jõ a nyár a termés évszaka,
a barnító napsugár érlelõ zamata.
Ó te drága nyár ne fuss el oly hamar!
Hisz alig voltál itten ,s jaj nõ már az avar!!
Ím itt az õsz a nyár búcsúzott.
Nem szólt egy szót sem csak intett s elfutott.
Néha még visszatér pár emlék ,pár gondolat,
olykor mikor elõbukkan egy felhõ mögül a drága Nap.
Most már vad szél fúj s visszatért a fagy.
A bánat és sötétség is rab maradt.
Jégvirág rácsozza be ablakom...
Én mégis minden éjjel a tavaszról álmodom.
FZ.