A féltékenység fűszerezi tudatomat,
Hiszed vagy sem, bántóan vagy mostoha,
Gyarló öltözéked nyomán feleszmélni vél,
Démoni lelked, mely most újra enni kér.
Bár zsoltáron ég a kéz,
Vigadalom nyomába nem ér,
Baljós mosolyom csábítana rég,
De a győzelem nyomában már a veszteség a rév.
Éppen ezért,
Lelkem üdvéért,
Nem kérek én,
Csak borzongó őszinte vért.
Oly rég,
Mocskolódó szájhagyomány rejtekén,
Üldözve fogadott a messzeség,
Úgy hiszem nincs más, csak szenes feketeség.
Kérlek, ne akard szívem még,
Eszem mezsgyéjén él,
Epekedve remél,
S most talán, hamvaiból újjáéledni kész.