Ablak mögött az ősz oson,
Bágyadtan köd ül a tájon,
Egy-egy madár még csiripel
Vetkőző diófa ágon.
Látom, mennyi félsz röptükben,
Maradni volna jó...ágak!
Már rőt avarként, fészkükben
Feszül, a kismadár bánat.
Mit ér szépséges ruhája,
A díszesen büszke fának?
Rövid táncában elröppen,
Zordon tél magába zárja.
Félek, elviszi színében,
Létemnek egy igaz társát,
Avarszagú hideg szélben
Csak önmagamban járnák.
Emlékeim hullnak bántón,
Mint e sok levél a fákról,
Ablakom előtt szél söpör,
Egy varjú, károg az ágról.
Nézem, szemembe könny tolul
Véget nem érhet az álmom,
Míg szívemre színed borul,
Ősz asszony, ne hagyd, hogy fájjon.