Debreczeni Zsolt: Kietlen föld...
Kietlen föld, kopár, és kegyetlen,
meghalni áldás itt, élni meg szerettem.
Most is élek úgy, hogy boldogan lehetne,
ha kietlen sivárság,a lelkedben, nem lenne!
Mennyi kín, meg érzés, járja át e földet,
hazugság, igaszág, jegyben járnak veled.
örülök, hogy, vagyok, létem örök álom,
nálad a kis porszem, szivárványban látom.
Meghalni, s majd élni, nem így kéne lenni!
élni, s meghalni, és örökre szeretni!
Minduntalan hinni, hogy a kiszáradt föld egyszer,
rózsát hajt majd újra, tiszta szerelemmel!