Fél évszázad
Nem írtam ötven éve
sem verset sem levelet.
Nem volt kinek kellett
a versem vagy levelem.
Talán ha maradok
a rímelő sorokkal
és nem szaladok el
behúzott farokkal.
Letettem lantomat
önkéntesen,bután
bújkáltam a földön
gyáván,vakon,sután.
Féltem tán eldobnak,
féltem a jövőtől;
költők korán halnak
s van ki beleőrül.
Nem hittem magamban
és nem hittem másban,
nem szálltam magasra
s féltem az ivásban
fogok majd élni;
züllött éjszakákban
akárcsak a többi.
Búcsúztam reménytől
árván a világban,
míg egy asszony szemében
életre találtam.
Dús életet éltem,
nincs kit irigyelnem,
megkaptam mindent
mindent mit reméltem.
Most a versre
terelem figyelmem,
írok megszállottként
sokat,jót és jobbat;
mint egy varázs eke
szántom a sorokat.
Még lesz tán annyi időm,
hogy kiírjam lelkemet
gördülő sorokkal
mindent mi kimaradt
az ötven év alatt.