Minden rohan
minden szakad
múlik
hullik
perc
pillanat
eső verte virág sápadt bokorra tapad
hová tűnt a láz
s
a
hév
hiába kutatjuk vesztett tegnapok
illatát
ízét
zöldes pára
vízcsepp nehezül
fűszálra
fára
tikkadt magocskákban életvágy remeg
számukra most jön el talán a késő kikelet
nézem
nézem
soká a vizet
hosszú hajó hagy fényes habfodrokat
fehér tajtéka egyre magasabbra csap
árad
és
apad
gondom megmarad
tű pontos a diagnózis
fáradt és fakó
unott a képlet
merre is lépjek
friss hangok szólítanak
szelídült szél
hajladozó ágak
susogják adj esélyt holnapnak
mának
kételkedünk
bolondos vén szívünk festett utakra vágyhat
tócsa fölé hajló vízterhes ág
ázott levél peremén bogárka szédeleg
félrecsúszott április végi reggel ez
téblábolunk gyötrődve ostobán
míg
rohanó
robbanó
tavaszunk tovaszáguld
ablakunkba sodródó szirmok színében
felsejlik mohó reményektől tarka távoli ifjúságunk.