Szép asszonyom, szentírásom,
nem kérem tőled sem a combjaidat... sem a melleidet,
és még sok kihívásod.
Csak túlérett lelkedet... mint egy földi epret,
bölcs illatod és zamatos húsod legyen.
Gondolataid puhák... és mélyek legyenek,
délutánjaid mézesek... suttogók és erősek.
Ágyadat a pillangók harmatból alkossák,
te, kis fehérbe öltöztetett asszonyság.
Szívedből az édes mennyországot kovácsoljam,
amelyben az ifjúságod feküdjön.
Amikor a napod szomorúan a lábaid elé borul,
nehéz...a kóbor, nagy könnycsepp.