Valaki keres minket még?
Vagy hagyják hogy elnyeljen az ég?
Lelkünket melengessék fényes csillagok,
Míg tesztünket látják; "Ő is elfagyott!"
De nem az élet az mi meséjét lezárta,
Sajnos másként nézett e világra,
Választott, hogy másokért fog küzdeni,
S végül lenge testét a mélybe kellett ültetni.
Úgy kívánom, hogy a harmatos nyári szellő,
Mint a vizekben úszó szépséges sellő,
Újra karjába kapjon, s szíve ritmusra leljen,
Nem akarok mást, csak hogy verjen és verjen.
Úgy dobbanjon a dob, mint ahogy rajta az élet,
Törjön csontot, tapossa le a szenvedésed,
És végül állítson dicső oltárt a mélybe,
Így jutott egy költő a szenvedésbe.
Cserbenhagyottaink, az élet bús vándorai,
Legyen szavam veletek, istenek állatai,
Nyugodjon a halott, viduljon az élő,
S írja versét szépre, minden ékes költő.