Ikrek
Írta: SzMartin Dátum: October 20 2019 12:53:57
H

Szóljon a dal!
Haljon a lélek!
S verse megfial,
Egy iker lelkének.
Teljes hír


Szóljon a dal!
Haljon a lélek!
S verse megfial,
Egy iker lelkének.

Fel kellett állnunk!
De mind hiába tettük,
S ha vérben is hálunk!
Eszünk elvesztjük.

Hívjatok engem istennek!
Majd becézzetek bolondnak,
S hogy szebb szavak nincsenek!
Dobjatok csontot e konoknak.

Fogd meg kezem!
De csak azt mi leszakadt,
S húzd fel lelkem!
A kötélig, a bitófa alatt.

Világokat törünk majd össze!
De lelkünk sose gyógyul be,
S ezer szóval versekbe feltörve!
Halunk meg az emberi szívekbe.

Nem fogjuk feladni!
De sose győzhetünk,
Kézből kézbe adni!
A hírt, hogy elveszünk.

Bolond a másik!
Erős és kitartó,
Ki egyedül hálik!
Ő a halandó.

S én a zseni vagyok!
A káosz a fejét vette,
S soha meg nem halok!
Egy bolond eszmét teremtve.

De együtt a jövőt alkotjuk!
S valamiben igaza vagyon,
Lassan utolsó lehelletünk halljuk,
Én, e verset itt hagyom.

Hogy élhessünk és jobbak legyünk!
Halálunk után egy helyre megyünk,
S ha a fejünk káoszába elveszünk,
Egy testben, akkor is ikrek leszünk.