H.Gábor Erzsébet
Üres a papír
Aranyló fényben fürdik az ég,
palástján ezernyi csillag ragyog,
akár egy míves gyémánt-nyakék.
Ébenszín ködbe olvad a kék.
Hűvös az este, magam vagyok.
Üres a papír, pihen a toll,
hamvad a tűz, már nem űz a vágy,
csendes a szívem, nem zakatol,
valami szépség fölém hajol,
s átjár a béke - varázsa lágy.
Olvad a gyertya, viasz pereg,
lobban a lángja, nem alszik el -
Istenem, mennyire szerettelek!
Sajognak még a régi sebek,
megidéz újra ezernyi jel.
Hiányzol, mint a lapról a sor,
hiányzik óvó meleg karod,
emléked lombja reám hajol,
kezemben mindig barát a toll;
versemben most is veled vagyok.