Egy langyos szellő...illatos sápadt elefántcsont
Ég alatt, a völgyben duzzadt patak,
életerősen vadul szaladt.
Hajnalban felébresztett a csók,
a nap sugara küldte.
A fény vízbe fojtotta a távolságot,
az összes rossz a felejtésben meghalt.
Szélnek szárnyán jött,
az égből egy gyönyörű hír.
És most az öreg föld
leveti bundáját a fagy elől.
Ez az a hír, amit az estben mormolta a szellő,
az erdő is tud, mostantól a Tavasz a jövendő,
hogy a sivatagi világ örvendjen.
Egy nyers, kék virág bátortalanul felemelkedik a Nap felé
és búvóhelyet keres,
mert meghal a hó természete.
Te Nap...küldjél fényt gazdag sugarakkal...mi felénk,
hogy kertünkben újra bukkanjon elő a növények levele...az üres fákon.