Csak egy éjjelre,
Adj nekem helyet,
Hogy pihenhessek,
S ne vesszek eszet.
Adjatok helyet,
Mint elveszett kutyának,
Ki étlen szomjan teng,
Egyedül a világnak.
Megfáradt koldusnak,
Kit nem bánt az étek,
Remegő kezében,
Lassan fogy az élet.
A patkánynak,
Aki már csak halni akar,
Belefut vesztébe,
Ha felé csap a kar.
A legutolsó féregnek,
Mi a földet lepi,
S holt testeket dúl fel,
Az ki oly isteni.
S végül a költőnek,
Ki nem eszik, szomjas,
S vérben forgó szemeivel,
De egyre csak olvas.
Olvassa verseit,
Olvassa bibliáját,
Leírt költeményeit,
Mind azt, mi elnyeli halálát.
Adjatok hát fekhejet,
Búsnak, álmosnak,
S nézzétek a csillagokat,
Hisz ők is csak álmodnak.